A GONDOLATERŐK TEREMTŐ HATALMA
......................................... (zárolt rész...*) ........................................
... A gondolatnak teremtő ereje van, hiszen az emberi testben jelenlevő teremtő erőnek – a nemi erő egy részének – felhasználása által jött létre.
Hasonlóan a hangnak is teremtő ereje van, azaz: a kimondott szónak szintén teremtő ereje van, tudniillik eredete szintén a testben jelenlévő szexuális erő felhasználásának tudható be.
Ebből mi következik?
Az, hogy ha ezen teremtő erő egy részét konzerváljuk, akkor ennek megfelelően tetemesen nagyobb mennyiségű erő fog a gondolkozási processzus számára rendelkezésünkre állani és így értelmünk, mentálunk sokkal hatalmasabb lesz mint az olyan egyéneknél, akik ezzel az erővel visszaélve, azt elpazarolják.
Ezt a megtakarított szexuális erőt konstruktív, tehát építő, értelmi munkára kell felhasználni, vagyis azt át kell változtatni az emberiség szolgálatába állított erővé, ellenkező esetben nagy zavarokat okozhat az emberi pszichében. Ha csupán magunkban tartalékoljuk, könnyen értelmi, emocionális vagy idegzavarok állnak elő.
A gondolkodás egy nagyon komplikált processzus, mely nem csak a fizikai agyat veszi igénybe, hanem amint látni fogjuk az éterikus agyat is, továbbá az asztrál és a mentál testet, illetve anyagot is.
Az eljárás a következő:
Mint ÉGÓ-k közvetlenül a felső/absztrakt mentálsík finom anyagában működünk.
Itt mi a külső világot hordozóink láncán keresztül figyeljük meg, azaz észleljük, mégpedig érzékszerveink segítségével. Azokról a képekről, melyek így keletkeznek következtethetünk az észlelt dolgok lényegére, mely következtetések ideációk, azaz absztrakt, elvont jellegük van.
Akaratunk erejénél fogva az ilyen ideációt mentálunkon át vetítjük, amelyben mint gondolatforma konkrét alakot őlt, miközben a konkrét mentálsíkból mentál anyagot vesz magához. Ez a gondolatforma azután anyagot vesz fel az asztrálsíkból, miáltal tetemesen erősödik.
Így egy összetett gondolatformát nyerünk, mely képes az éterikus agyra hatni és a vitális (élet)erőt a szükséges agyközpontokon és idegeken keresztül a motorikus idegekig vezetni, ami által megszületik a cselekvés, az akció.
Ha gondolataink telítve vannak félelemmel, aggodalommal, gonddal, ennek a hatása az asztráltestünkre nagyon hátrányos a lélekfejlesztés szempontjából.
Ha bánatunk, gondunk van, az asztráltest áramlatai nem hullámokban folynak el, hanem tele vannak örvénylésekkel. Ez aztán hátráltatja az embert bármilyen kísérletében, hogy állapotán segítsen és a bánatos és gondterhes állapotából kikerüljön.
Ez az állapot hasonlatos a víznek ama állapotához, mikor az kezd megfagyni a süllyedő hőmérséklet hatása alatt.
A félelem, aggodalom, búslakodás, stb. által okozott asztrál hullámzások által az ember szkeptikus, cinikus és pesszimisztikus lesz: ez hasonló a teljesen megfagyott víz állapotához, mert azoknak az embereknek az asztrál teste, akik ilyen állapotban vannak teljesen mozgás nélküli és -szinte- bármit teszünk nem vagyunk képesek állapotukon változtatni.
Tehát értsük meg, valahányszor beletemetkezünk bánatos, gondterhelt és félelmet okozó érzéseinkbe megfagyasszuk asztráltestünk anyagát és ez a dermedtségi asztrál állapot lassan oda vezet, hogy beletemetkezve ebbéli érzéseinkbe kizárjuk magunkat a külső világ szeretetéből, szimpatiájából és segíteni akarásából.
Ezen csak saját akaratunkkal segíthetünk: próbáljuk meg hogy, legyünk jókedvűek és optimisztikusak ha – történetesen – kellemetlenségek is érnek bennünket.
Mindig mosolyogjunk, az ilyen esetekben ez az egyedüli módszer mely segíthet.
Fejlődésünknek a tudatalatti mentál egy igen fontos faktora.
Minden lélegzetvételünkkel a beszívott levegő magával viszi környezetünknek részletes képét.
A legkissebb gondolat, érzés vagy emoció átvívődik a tüdőbe, ahol a vérbe kerül.
A vér az étertestnek legmagasabb, legértékesebb produktuma (!).
Azok a képek, melyeket a tüdőkben átvesz és magával visz, lenyomodnak az éterikus test negatív atomjaiban, hogy a fizikai test halála után döntőbírái lehessenek az embernek.
Ha valaki egy gondolatformát alkot, legyen az építő vagy romboló, pozitív vagy negatív természetű és azt kihelyezi az űrbe, a gondolatforma munkája végeztével visszatér teremtőjéhez, magán hordva kitörölhetetlen nyomait a megtett útjának.
A gondolatforma sikerei vagy sikertelenségei a reflektorikus éter negatív atomjaiban vannak megörökítve, ami a gondolkodó ember életének, gondolatainak, érzéseinek, szándékainak, vágyainak, szavainak és cselekedeteinek rögzített naplóját alkotják, mely karmájának alapját képezi egy közeli vagy távoli jövőben.
Ezzel kapcsolatosan tudnunk kell azt is, hogy a -negativ- emberi gondolkodás a fizikai test szöveteit lassan felemészti, ritkítja.
Ma már az exakt tudomány is elfogadja, hogy a negatív, romboló gondolatok, mint például a félelem, az aggodalom, a rettegés valaminek a bekövetkezésétől, letöri a fizikai test ellenálló képességeit, ami igen gyorsan lehet különböző betegségek előidézője.
Figyeljük meg, hogy azok az emberek akik gyakran mosolyognak, kedélyesen bohémok – nem értve persze ezalatt a könnyelmű lumpokat – ritkán gubóznak be gondterhes gondolataikba, így gondolatformáik vitálisak, életképesek maradnak és egészségük is sokkal jobb mint azt az ellenkező esetben észleljük.
Ha gondolataink telve vannak SZERETETTEL, jóindulattal, segítőkészséggel, szívélyességgel mások iránt, akkor másokból is hasonló gondolatokat váltunk ki magunk iránt és ezeket az embereket vonzani fogjuk magunkhoz.
A gondolatnak ezt a mágikus erejét betegek gyógyításásra is felhasználhatjuk.
Az elmondottakból leszűrhetjük azt a tanulságot, hogy az absztrakt, elvont gondolkodás által juthat el az ember oda, hogy felülemelkedjék az anyagi világ mindennapi problémái felé és így könnyebben érintkezésbe léphessen a magasabb világokkal, az asztrál, mentál és kauzál világgal.
Ha gondolatainkban az optimizmust, a kedélyességet, a jóindulatot, a megértést, a segítőkézséget, mások szolgálatát ápoljuk, akkor ezek a gondolatok fokozatosan átszínezik az atmoszféránkat, kedélyvilágunkat.
Miután fizikai testünk egy kozmikus szabály szerint mindig mentális magatartásunk kifejezéseképpen alakul, a fent jelzett gondolatok fizikai testünkre és egész lényünkre is hatással lesznek és kihatnak környezetünkre is.
Jó egészségünk és anyagi jólétünk nagyrészben ettől is függ.
- ! -
* általam zárolt rész...
![]()
![]()
~ * ~

