Rövidebben...
Baron Karl von Reichenbach
-OD Erő / Odai mező-
Baron Karl von Reichenbach (1788 - 1869) az 1800-as évek közepén 30 évet töltött a ,,mező"-vel való kisérletezéssel.
Ezt a mezőt ő "OD"-nak, "ódai mezőnek" nevezte.
Úgy találta, hogy sok olyan sajátosságot mutat azzal, amit James Clark Maxwell irt le a XIX.század elején.
Azt is tapasztalta,hogy sok tulajdonság kizárólag az ódai erő sajátja.
Megállapitotta, hogy a mágnes pólusai nem csupán mágneses polaritást mutatnak, de egy, az "ódai mezővel" kapcsolatos különleges polaritást is.
Más tárgyak, pl. kristályok is mutatják ezt a különleges polaritást anélkül, hogy maguk magnetikusak lennének.
Az ódai erő pólusai az érzékeny megfigyelő számára olyan szubjektiv sajátosságokat mutatnak, mint a "forró, vörös, kellemetlen" vagy a "kék, hideg/hűvös, kellemes".
Továbbá megállapította, hogy az ellentétes pólusok nem vonzzák egymást, mint az elektromágnesesség esetében.
Úgy találta, hogy az ódai mezők esetében a kellemes pólusok vonzanak, a tetszés vonzza a tetszést.
Ez egy nagyon fontos aurajelenség is, amint azt tudjuk.
Von Reichenbach báró vizsgálata tárgyává tette a Nap elektromágneses sugárzása és az ódai mező koncentrációja erősségének kölcsonhatását és a közöttük lévő kapcsolatot is.
Mérései azt mutatták, hogy az energiakibocsátás maximuma a spektrum vörös és kék-violaszin tartományában van, valamint, azt állította, hogy az ellenkező előjelű töltések különböző mértékű hideg/hűvös, és meleg érzetet keltettek, melyeket többszörös vakkisérletek sorozatával a periódusos táblázat negativ, illetve pozitiv elemeivel tudta kapcsolatba hozni.
Valamennyi elektromágnesesen pozitiv elem a vizsgált személyekben a meleg érzetét keltette, és kellemetlen érzést okozott, míg az elektromágnesesen negativ elemek a hűvös, kellemes oldalra estek, (kellemesnek bizonyultak), az elemek periódikus táblázatban elfoglalt helyének megfelelő intenzitással.
Ezek a hűvöstől a melegig változó érzékletek megfeleltek a spektrum vöröstől indigóig terjedő szinének.
Von Reichenbach úgy találta, hogy az ódai mező vezetékeken átáramlik, de a vezetési sebesség nagyon lassú.
Az általa vizsgált esetekben 4 m/s volt, és e sebesség inkább függött az anyag sűrűségétől, mint elektromos vezetőképességétől.
Továbbá, a testek ezzel az energiával éppúgy feltölthetőek voltak, mint elektromos árammal.
Más kisérletek azt demonstrálták, hogy e mező egy része egy optikai lencsével fókuszálható, akár a fény (!).
A mező más része a lencse körül áramlott, hasonlóan ahhoz, ahogy a gyertya lángja körülfogja az útjába helyezett tárgyat.
Az ódai mezőnek ez a maradék része a gyertyalánghoz hasonlóan reagál ha a légáramba teszik, ami azt sugallja, hogy összetétele gáznemű anyaghoz hasonló.
Ezek a kisérletek az életenergia-mező olyan sajátosságainak létezését mutatják, amelyekből arra következtethetünk, hogy ez az energia mind részecske, mind hullámtermészetű (!!).
Az OD mágneses érzékelésére Reichenbach sok kitünő módot ajánl. Aki ezzel akar kisérletezni, az Reichenbach könyvében bőséges leírásokat talál róla. Persze, ahogy Reichenbach éppen csak megállapítja a szenzitivitás tényét anélkül, hogy a lényegi magyarázatát meg tudná adni, -az Od-ot is inkább csak tudomásul veszi, igaz, hogy lelkes alázattal, de ismeretlen lényegü okozatként.
Definició is nagyrészt tétova körülírások:
"Az OD nem pusztán különleges forrásból árad, hanem az egész természet általános járuléka, egyenlőtlenül eloszlott, de mindenütt jelenlévő dinamid, mint amilyen a hő, a villamosság, az affinítás, a súly, stb.
Az OD áthatja és betőlti a világegyetemet, ennek legkissebb és legnagyobb vonatkozásait egyaránt".
Egy helyen így kiált fel ámulva:
"...minden világít tehát, minden, minden!
Világítóanyagokkal teli világokban élünk.
Miként a Napból heves világosság, úgy az egész Földön mindenből, ami rajta található, gyenge fény árad".
"Az OD..., mindent átható erő!".
Ezt az erőt, ezt a világosságot azonban csak a szenzitívek látják.
"Ha a természet az OD felfogására külön érzékszervet adott volna az embernek, amint azt a fény és a hang felfogására tette, a tudás jóval magasabb fokán állanánk, s e mindenhatósá révén módunkban lenne az igazságot a hamisságot minden összehasonlítás nélkül könnyen és biztosan megkülönböztetni". - mondja könyve végén Reichenbach.
Mi tudjuk, hogy ez a gondolat Reichenbach pszichikai szenzitivitásának, transzcendens emlékezetének az átderengése arról, ami volt és arról, ami osztályrészünk lesz egykor megint, ha elvesztett okkult érzékszerveinket a süketnéma és vak Helen Keller szívósságával újra visszaszerezzük.
Kisérletei -mivel az elem, amelyet megérintett, egytemes és okkult természetű - a legkülönbözöbb hermetikus törvényekre utalnak, anélkül, hogy ó maga le merné írni a konstatált jelenségek végeredményét; pl a két nem ellentétében tapasztalt OD-ikus dualizmus tapasztalalát.
Így ír erről:
"Ezt a kérdést a következő egyszerű kísérlet útján intéztem a természethez.
Egy szenzitív nővel egy férfit és egy asszonyt állítottam szembe, jobb kezükbe egy-egy pohár vizet adtam. Hat perc múlva, amely időn belül mindkét pohár víznek OD-al kellett megtelnie, a médiummal megízleltettem mindkét pohár vizet. Mindkettőt hűsnek találta, a férfi kezéből valót azonban sokkal hűvösebbnek és kellemesebbnek, mint a nő kezéből valót. Erre mindkettőt egy szenzitív férfival allítottam szembe és ugyanúgy jártam el, mint az előbb. A férfi a nő kezéből kapott vizet találta kellemesebb ízűnek. Világosan kitűnik ebből, hogy a férfi és a nő OD-poláris ellentétben állnak egymással".
